HUF / EUR
Hellas.HolidayLines.hu Görögországig meg sem állunk.

Zakynthos, Görögország

Laganas
Laganas

Zante, a Jón-tenger szigeteinek harmadik legnagyobbja, szórakozási lehetőségeit tekintve lehetne a legnagyobb is, de itt méret szerint alakul a rangsor. Kellemes, enyhe éghajlata, sűrű erdők által borított hegyei, virágos völgyei, gazdagon termő szőlő-, mazsolaültetvényei és gyümölcskertjei miatt méltán nevezhetjük a velenceiek által adományozott "Fiore de Lavanté"-nek, azaz a Kelet virágának. A hófehér homok, türkizkék tenger, magas sziklafalak, a földtani csodáknak számító barlangok nem csak a turistákat vonzzák, mivel az egész Földközi-tenger térségéből jönnek ide az úgynevezett álcserepes teknősök (Caretta-caretták), hogy lerakják tojásaikat.
Laganas, a sziget party fővárosa. Mindegy, hogy csak a párjával vagy egy egész busszal érkezik az ember, itt a buli garantált. Jól kiépített, homokos strandján a tündöklő napsütés és tengervíz mellett cocktail bárok, tavernák, gyümölcs-, és csecse-becse árusok zárják ki az unatkozás eleve minimális lehetőségét.

Az alább felsorolt kirándulások szervezője Hagymásy Dóra. A kirándulások minden esetben időjárás és megfelelő létszám függvényében indulnak.


A kihagyhatatlan öböl...

Élménybeszámolók, hírek

Irány Zakynthos '23.06.16.
12. nyári szezonunkat nyitottuk ma meg Zakynthoson, 2023.06.16.-án.
2023.06.16.
Szeptemberi emlékképek
A sziget most is csodás volt! Az ősz utolsó turnusa képekben...
2022.09.24.
Érkezés Zakynthosra '19 májusában
Idei első csoportunkkal leutaztunk Zakynthos szigetére! Laganas már pezsgő hangulattal vár mindenkit...
2019.05.25.
Régebbi bejegyzések >  

Programlehetőségek

Zakynthos - Nagy szigettúra

A kihagyhatatlan kirándulás, amikor mindent elmesélek a helyiekről és a szokásokról. A nap folyamán az egyik csoda követi a másikat - Navagio kilátó, 2000 éves olajfa, olivaolaj üzem tárlatvezetéssel és kóstolással. Igazi kis hegyi falvakat nézünk meg, ahol még megvannak az eredeti görög szokások. Természetesen megcsodáljuk a sziget védőszentjének a kolostorát és a zakynthosi édességet a "friganyát" is megkóstoljuk. A napunk fénypontja, amikor csak a mi csoportunk tagjai hajóba szállva fedezzük fel a méltán híres Kék-barlangok csodáit. - Itt van fürdési megálló, illetve a Navagio öbölig meg sem állunk. Ahol kb. egy óra fürdés vár ránk a csodaöbölben.
Ebédelünk görögösen a délutáni órákban várhatóan.- Az étkezés ára nincsen benne a kirándulás árában. - Napunk folyamán a helyiek kedvenc kis eldugot öblében, Makris Gialoson is tartunk fürdési megállót. Napunk méltó lezárásaként pedig felkeressük a Xigia kénes forrásokat, ahol szintén csobbanunk majd egy jót.

Buszos szigettúra

Egész napos izgalmas buszos kirándulásunk során ellátogatunk a sziget eldugott és kevésbé ismert vidékeinek, strandjainak felfedezése kisbusszal.
A napunk Keriben a kilátóban indítjuk, ahol gyönyörködünk a mMozitresekben egy jó kis frappé társaságában. Ezután Agalas falvacska kétemeletes szárazföldi barlangját hódítjuk meg, innen tovább haladva eljutunk Korakonissi lélegzetelállító partjéra ls itt is fürdünk egyet. Majd megérkezünk Poro Roxa öbölbe, ahol a fürdés mellett az ebédünket is elfogyazstjatjuk - Az ebéd ára nincsen benne a kirándulás árában. - Igazi kalandtúra nap. Úszótudás a fürdőzéshez szükséges, mélyvizes partok miatt. természetesen csak a tájban gyönyörködés is lehetséges, ha nem tudnánk úszni.

Zakynthosi görög folklór és vacsoraest Michalisnál

Zakynthos nem csak a hajóroncsról és a Caretta teknősökről híres, hanem a szigetlakók dalos kedvéről is.
Ez az este az, amikor mindenki megtanul syrtakizni és megkóstolhatja a házi zakynthosi bort.
A hely, ahova megyünk, fent a hegyekben, a csodálatos Kampi faluban található. 300 méteres magasságban közvetlenül a tenger felett. A naplementét itt csodálhatjuk meg, majd indul az estünk programja. Élőzene, táncosok és finomabbnál finomabb görög és zakynthosi gasztronómiai különlegességek várnak ránk. "Káli Diáskedási" , ahogy mondja a görög, Jó szórakozást nekünk!

Kaiki hajókirándulás a Keri barlangokhoz, Teknős-szigetre és Cameo-Szigetre

A nap, amikor mindenki újra gyerekké válik és közösen keressük a Caretta teknősöket a laganasi öbölben. Elmegyünk a Tengeri Nemzeti Parkhoz tartozó Teknős-Szigetre - Marathonisi- ahol természetesen fürdünk a kristálytiszta vízben, de a kalandok csak itt kezdődnek igazán!
Vár ránk egy újabb csobbanás a kristálytiszta Keri-barlangoknál, ezután visszatérünk az Agios Sostisi kikötőbe és jöhet a Cameo-Sziget meglátogatása közösen, ott is lesz fürdőzési lehetőség. A szigeten kb egy órát tartózkodunk, szabadprogram keretein belül.
Az árban a csoportos bejutás van, amennyiben képet/hűtőmágnest/kulcstartót szeretnénk, azt helyben lehet rendezni.

Kefalónia- A legnagyobb jón sziget felfedezése

Egésznapos túra, de minden fáradságot megér! Kezdjük a napunkat a hagyományos görög reggeli megkóstolásával, ez még Zakynthoson.- Nincsen az árban.- Ezután megérkezünk a festői szépségű Agios Nikolaos kikötőbe, ahol kompra szállunk a buszunkkal együtt, és indulhat a nagy kaland. Körülbelül másfél órát kompozunk a meseszép Jón-tengeren, ezután érkezünk Kefalónia partjaihoz. A napunk során elveszünk a fővárosi forhatagban picit, fotózkodunk a Myrtos-öbölnél, megnézzük a geológiai csodákat - Melissani csónakázó tó és Drogarati cseppkőbarlang túra. Sami városkája, ahol Corelli kapitány nyomába eredünk és egészen a Corelli-Beach-ig megyünk, ahol fürdési megállót tartunk. Ez a strand szavakkal leírhatatlan. Napunkat pedig egy kis vásárlási lehetőséggel zárjuk, itt megkóstolhatjuk a kefalóniai zsályamézet, tudunk venni egy üveg csak Kefalónia szigetén kapható helyi bort és még sok más különlegességet. A nap folyamán van egy ebédelési megállónk, ahol érdemes megkóstolni a hagyományos kefalén ételt a kefalóniai pitát. - A kirándulására nem tartalmazza az étkezéseket. -

Kishajós Navagio és Kék barlangok kirándulás
mindennap idegenvezetés nélkül

Kishajós program, idegenvezetés nélkül, a hét minden napján. (Időjárás függvényében.) Nagyjából 25-40 személyes kishajóval kapitányunkkal együtt felfedezzük a Kék barlangokat és a Navagio öblöt is. Mindkét helyen fürdőzési lehetőség.
Kisbabásoknak is ideális programlehetőség! A hajónk Agios Nikolaos kikötőből indul, a kikötőbe jutás egyénileg történik. Javasolt autót bérleni, amit természetesen tudtok az idegenvezetőnél is intézni. A program időtartama körülbelül 2,5 óra.

Szállásajánlatok

Residence Blue Waves
Zakynthos | Laganas

30 m
Azonnal foglalható
2024.09.18 - 09.27.
3 fős stúdió (std3)
99 999 Ft
(utazás busszal, 7 éj szállás)
Aqua Blue Studios
Zakynthos | Laganas

50 m
Már csak 1 szabad a típusból a hétre
2024.06.12 - 06.21.
3 fős stúdió (std3)
82 222 Ft
(utazás busszal, 7 éj szállás)
Aktypis Deluxe Studios
Zakynthos | Laganas

30 m
2024.06.12 - 06.21.
3 fős stúdió (std3)
91 111 Ft
(utazás busszal, 7 éj szállás)