HUF / EUR
Hellas.HolidayLines.hu Görögországig meg sem állunk.

Görögországig meg sem állunk

Célunk, hogy Utasainkat a lehető legrövidebb idő alatt utaztassuk a választott görög üdülőhelyükre, és csakis a legkényelmesebb buszokkal. A szervezéskor mindent ennek rendelünk alá, ezért van az, hogy nálunk egy busz csak egy helyre közlekedik, és felszállni is csak két útba eső helyszínen lehet a budapesti indulást követően. Ön tehát elfoglalja helyét buszunkon, hátradől és közetlenül a tengerpartig szállítjuk, mindenféle kitérő, átszállás, más buszra való várakozás, átpakolás és más görög üdülőrégiók útbaejtése nélkül. (Kivéve Parga, ahol az utolsó 40 km-t partnerünk minibuszával/taxival teszik majd meg a kedves Utasok).
Csak közvetlen járatokat kínálunk
Volt már olyan érzése, hogy 3,5 órája tekereg Önnel a busz Magyarországon, de még a röszkei határállomásig sem jutottak el, ami Budapesttől elvileg mindössze 2 óra? Vagy élt már át olyat, hogy a busszal elvitték egy olyan görög üdülőhelyre, ami többszász kilométerre van az Ön által választott uticéltól, mégis egy buszra ültették fel mindkét csoportot, Önnek türelmesen végig kellett várnia mindenki ki- és beszállását, hogy aztán további 2-3 órán át utazzon arra helyre, ahol már az első sörét ihatná a tengerparti tavernában, ha a busz közvetlenül oda ment volna?
Nálunk ez nem fordulhat elő! Az utazást mi úgy szervezzük, hogy a lehető legrövebb legyen a buszos utazása Budapesttől a görög tengerpartig. Természetesen a határokon mi sem hajthatunk át fékezés nélkül, sőt lesz ahol 4 órán át fogunk várakozni, olykor pihenőket is kötelező tartani, továbbá felvesszük az útba eső két megyeszékhelyről érkező utasokat, de utazásszervezési okokból nem állunk meg, nem teszünk kitérőt, nem raboljuk az Ön idejét!
Pontos indulás, maximálisan 2 vidéki felszállópont és irány a határ!
Egy indulási időpontban mindig csak egy buszunk indul, tehát nincs keveredés, Utasaink is hamar megtalálják a buszt, hiszen nem téveszthető össze más iroda járművével. Fél órát hagyunk a bepakolásra és felszállásra, utána indulunk. Kb. 50 perc múlva Kecskeméten vagyunk, nem megyünk be a belvárosba, hanem az autópálya melletti bevásárlóközpontnál szállnak be utastársaink, ezután kb. 1 órával később következik Szeged külvárosa, ahonnan mindössze 15 perc a határ. Nincs várakozás, átszállás, transzferbuszhoz való csatlakozás, vagy átpakolás sem. Sietünk, hiszen nyaralni megyünk.
Ahogy beérünk Görögországba, teljes gőzzel a tengerpart felé!
A határokon a várakozási időt csökkenteni nem tudjuk, maximum annyival, hogy már személyesen ismerjük a határőröket és ők is minket, de ez a sor hosszát nem csökkenti, szintén nem áll módunkban a kötelező 100km/h-ra beállított sebességkorlátozót nagyobb tempóra állítani, de ha már elértünk Görögországot, Utasainkat a lehető legrövidebb idő alatt a tengerpartra, illetve szigetek esetében a megfelelő kompkikötőhöz szállítjuk. Nálunk egy busz egy üdülőhelyre megy*, nincsenek összevont járatok, ahogy megérkezünk a busz is megáll, csak este indul majd tovább, amikor hazaszállítja az előző hét vendégeit.
(*Kivéve Parga, hiszen pargai utasainkat a korfui busz szállítja, az utolsó kb. 40 km-et pedig partnerünk mikrobusza vagy taxi viszi a szállásukra. Továbbá desztinációként Paraliát és Olympic Beach-et egynek tekintjük, hiszen csak 3 km van közöttük, mint ahogy Laganas két vége között is, ahol a két szállásunk elhelyezkedik. Csak ezt a 3km kitérőt kell "kibírnia" annak, aki pont nem az első szálláshelyen fog kiszállni).
Utolsó nap csak este indulunk haza!
Az utolsó nap a nyaralásból még az Utasoké! A mi szervezésünkben nem fordul rögtön haza a reggel vagy délben kiérkező busz. Minden helyszínünkről a késő délutáni/esti órákban indulunk haza, a szigeteken a busz indulását minden esetben az utolsó kompjárathoz igazítjuk. Nyugodtan lehet tehát élvezni a tengerpartot, vagy vásárolni, vagy épp óránk nézegetése nélkül hátradőlhetünk még egy taverna teraszán. Összepakolt csomagjainkat közben biztos helyen tudhatjuk, a szállás egy elkülönített részén. Eközben pedig gépkocsivezetőink is sziesztázhatnak, hogy hazafelé is kipihenten indulhassanak útnak.
Utazás négy csillagos, Royal Class komfortú busszal (83 cm-es extra üléstávval!)
Csak saját busszal utaztatunk nyáron, hétfőnként Paraliára és Olympic Beach-re, péntekenként pedig Zakynthos és Korfu szigetekre indulnak a buszaink. A képeken is látható jármű a kategória legkényelmesebb buszának számító Neoplan Starliner, mely biztosítja, hogy a görög tengerpartig tartó 15-23 órás buszos utazás kellemesen teljen. Járművünkön a szokásos DVD, LCD televízió, automata légkondícionáló és egyéb berendezéseken felül a legfontosabb kényelmi extra a 83 cm-es üléstáv, mely csaknem 10 centiméterrel több, mint a szokásos 49 fős turistabuszokban. Ezen kívül a külföldi útszakaszon folyamatosan rendelkezésre áll ingyenesen a fedélzeti WC, üléspáronként 230V-os konnektor, és megosztott 3G/WiFi hálózat a szerb és görög területeken.
További részleteket buszunkról itt olvashat >>>